Csupor Anna: Munka - Szenvedély vagy függőség?

Nem jellemző, hogy azzal kopogtatnak be a konzultáns ajtaján, hogy „Kérem, segítsen, munkafüggő vagyok” Sokkal inkább előfordul, hogy más problémákról beszélgetve vetődik fel a gondolat, hogy valami nem egészséges a munkához való hozzáállásában.

Munka - Szenvedély vagy függőség?

Nem jellemző, hogy azzal kopogtatnak be a konzultáns ajtaján, hogy „Kérem, segítsen, munkafüggő vagyok” 
Sokkal inkább előfordul, hogy más problémákról beszélgetve vetődik fel a gondolat, hogy valami nem egészséges a munkához való hozzáállásában. 

Arra mindenki büszke, hogy jól teljesít, ha sokat és eredményesen dolgozik, mások is elismerik, vagy előléptetik. 
Büszke arra, hogy ő érkezik legkorábban és ő megy el utoljára a munkából.
Ha beszél róla, követendő mintaként teszi ezt. Vajon rendben van ez így? 
Vajon hol a határ aközött, hogy valaki szenvedélyesen szereti a munkáját, odaadással és lelkiismeretesen teljesíti, vagy netán már munkafüggő? Mi a különbség a kettő közt? 

A válasz nem egyszerű, hiszen a munkafüggőségnél sem a mennyiségben keresendő a válasz, hanem inkább a hozzáállásban, a mintázatban.  Az a kérdés, hogy vajon mi történik az élete egyéb területeivel.  
Kérdezze meg magától, tud-e még játszani, nevetni, képes-e kikapcsolódni és élvezni az életet, anélkül, hogy szüntelenül a feladatokon járna az esze.  Milyen helyet foglalnak el életében a szerettei? Képes az empátiára, képes az intimitásra?  Mi az oka annak, hogy nem megy haza a munkaidő lejártával? Lehetséges, hogy a munka ugyan megvárná, de mégsem akaródzik haza indulni? Ha így van, mi az oka ennek?

Az alábbi táblázat a keményen dolgozó és a munkafüggő hozzáállásának különbségét mutatja. 
 

Mint minden függőségnek, „a munkafüggőségnek is sok arca van, de többnyire jellemzőek az egyénre az alábbiak: 

•    többféle függőség párhuzamos jelenléte (pl. kétféle addikció: munkamánia és társfüggőség, vagy munkafüggőség és alkohol), 
•    tagadás, 
•    önértékelési zavarok, (csak a munkában elért teljesítménye alapján értékeli önmagát; a munkában sikeres, ezért máshol nem is próbálkozik. Így mennek tönkre a kapcsolatai)  
•    folyamatos kontroll vágy minden idő és helyzet előzetes beosztására („a kontroll játszma”)
•    a lazításra, pihenésre való képtelenség, 
•    a játékra, alkotásra való képtelenség, a jobb agyfélteke kihasználatlansága, 
•    emlékezetvesztés, feledékenység, 
•    krónikus időhiány, 
•    ingerlékenység 
•    külsődleges viszonyítási pontok keresése, (pl. A munkafüggő a ’Hogy vagy?’ kérdésre az aktuális munkafeladatait sorolja fel, mert minduntalan külső megerősítést, igazodást keres saját létezésére, ezt a munkában véli megtalálni. Szintén jellemző a folyamatos listakészítés. A munkamániás minden egyes napi tevékenysége listára kerül, amelyet addig nem dob el, amíg minden apró ügyet el nem végzett belőle.) 
•    megszállottság, rögeszmésség (Bármely tevékenység végzése közben a munkán jár az agya.) 

A munkafüggők állapotuk súlyosbodásával igazi kaméleonokká válnak. Fokozatosan elveszítik képességüket, ingerenciájukat a kommunikációra, empátiára, az intimitásra, a humorra és a játékra, s végül a fizikai és lelki egészségre.

A munkafüggő személy lelki világát a következő megközelítésmódok jellemzik 
 
1. perfekcionista gondolkodásmód: A dolgoknak tökéletesen kell működniük, hogy boldog legyek.  Ugyanakkor soha semmit sem végzek tökéletesen. 

2. mindent vagy semmit szemlélet: Ha nem végezhetek el egyszerre minden feladatot, nem lehetek ott mindenütt, akkor nem számítok. Vagy a legjobb, vagy a legrosszabb vagyok, a kettő között semmi sincsen a számomra. 

3. teleszkópikus (messzelátó) gondolkodásmód: Mindig úgy érzem, hogy kudarcba fulladtam, mert a sikereimet figyelmen kívül hagyom, a jövőbeli feladataim súlyát pedig felnagyítom. (vö. Képtelenség a jelenben élésre, a mai nap helyett mindig a holnapi napban élni.) 

4. elmosódott határvonalak szerinti látásmód: Nehéz számomra meglátni, hogy hol a határ, mikor mondjak nemet másoknak. 

5. környezetet manipuláló gondolkodás: Ha másokat olyan működésre tudom rábírni, mint amilyen a sajátom, sokkal jobban érzem magamat. Akkor értékes egy tettem, ha a környezetem lelkesen fogadja. (külső megerősítés folytonos igénye, ennek érdekében a környezet manipulálása) 
Aki nem úgy gondol a munkára, mint én, az haszontalan ember, dühöt és agresszivitást érzek iránta.  

6. pesszimista gondolkodásmód: Az életem kaotikus, káoszba merül és nem áll a kontrollom alatt. Folyamatosan készenlétben kell állnom, mert ha lazítok, talán nem veszek észre valami fontosat. 

7. tehetetlenség érzete: Képtelen vagyok változtatni az életemen. Nincsen semmi, amivel változtathatnék az időbeosztásomon, és lelassíthatnék. 

8. áldozat szerep: A családom és a főnökeim az okai annak, hogy ennyit dolgozom, és ettől stresszes vagyok és kiégett. Egy megterhelő munkahelynek, a családnak és a társadalomnak az áldozata vagyok, amelyek mind azt mondják: „Ezt meg kell tenned!” 

9. ellenálló magatartás: Az élet egy megvívandó ütközet, harcolnom kell, hogy kivívjam a saját utam bejárásához való jogot. Eközben folyamatosan túlvállalom magamat, az emberi teljesítőképesség határáig, sőt azon túl is. 

10. sóvárgás: Bárcsak elérném ezt vagy azt a munkahelyi pozíciót, megtehetném ezt vagy azt stb. Ha az életem megváltozna, akkor lelassíthatnék, élhetnék máshogyan. 

11. kikapcsolódásra képtelen hozzáállás: A játék és a kikapcsolódás időpocsékolás. Hiszen túl sok feladatot kell még elvégeznem. 

12. a külső, látszatra épülő (externális) gondolkodás: Ha hosszú ideig és sokat dolgozom, akkor megtalálhatom a boldogságot. A boldogságom a külső tényezők alakulásán múlik.

A valóság az, hogy a munkafüggő sem akkor lesz boldog, ha még többet dolgozik. 

Akkor lesz boldog, elégedett, ha felismeri saját szükségleteit, elkezd foglalkozni azzal, hogyan tud egyensúlyt teremteni magában. Ehhez elengedhetetlen a valós önismeret, a kapcsolatokban jelenlévő problémák áttekintése, az azokkal való szembenézés és a megoldás keresés. 

A függő általában akkor változtat, ha eléri a holtpontot. Igaz ez a munkafüggőre is. 
A holtpont lehet a kiégés, amikor már annyira rosszul van testileg vagy akár lelkileg, hogy önmagának fogalmazza meg, ez így nem mehet tovább. Ehhez sok esetben kapcsolódik az egészségi állapot megromlása. 
De előfordulhat – ahogy az más függőségeknél is – hogy a környezte, a család, a házastárs elégeli meg a mellőzöttséget és az ezzel járó sokk az, ami a változtatás irányába nyomja a munkafüggőt. 

Én azt vallom, a tudatosság, az önismeret sokat segíthet abban, hogy saját magunk döntsünk a változtatás mellett és ne a körülmények erőszakolják azt ránk, hiszen könnyen lehet, hogy az más késő. 

(Irodalom: Borbély Tibor Bors – Pecze Mariann: Munkafüggőség – a tiszteletben álló addikció elméleti háttere és attitűdvizsgálata)