Iskolafóbia

A fóbiás szorongások közül külön említést érdemel az iskolafóbia, melynek kezdete általában fokozatos és az iskolába indulás körüli nehézségekben mutatkozik meg először. Az iskolába menés megtagadása különböző fokú lehet. Van aki össze sem pakol, el sem akar indulni és vannak akik az indulás előtti pillanatban gondolják meg magukat. Gyakoriak a testi panaszok, mint hasi fájdalom, hasmenés, fejfájás. A gyermek viselkedése szorongást tükröz, depresszív vonások is jelentkezhetnek. Az iskolafóbia mögött rendszerint a gyermek érzelmi problémái tárhatók fel, ami az önbizalom hiányában és nagyfokú függőségi igényben jelenik meg. Az iskolafóbia bármikor megjelenhet az iskolába járás időszakában, a leggyakoribb az előfordulása a korai serdülőkorban.

Általában az anyától való elválás miatti szorongás következményének tartják. Az  iskolafóbia tüneteit gyakran olyan gyerekek produkálták, akik elvesztették hozzátartozójukat - vagyis náluk a halál miatti szorongás váltotta ki az iskolától való félelmet.  A serdülőkor küszöbén újra felerősödik a halál gondolata, a gyermek ilyenkor azért nem akar iskolába menni, mert akkor el kell válnia a szüleitől - akik akár meg is halhatnak, míg nincs velük.

Az iskolafóbia jeleit nemcsak a szülő tapasztalja reggel, a tanárok számára is számos jel utal rá: sírás, csendes visszahúzódás, a felnőttek közelségének keresése. (Az ilyen gyerekek gyakran az egész szünetet a tanári szobában töltik). A betegség látszólag minden előzmény nélkül kitörhet, mégis gyakrabban alakul ki hosszabb iskolai szünetek, betegen otthon töltött időszak után, vagy akkor, ha a család életében változás történik: valaki meghal, a szülők válnak, költözés miatt új iskolába kell menni. Az iskolafóbiát mindenképpen meg kell különböztetnünk a csavargástól, amikor a gyerek szülei tudta nélkül nem tartózkodik az iskolában, hanem máshol múlatja az időt. Az ilyen gyerekek inkább az antiszociális, kriminális fejlődés irányába indultak el; nem az iskola félelmetes számukra, hanem más elfoglaltságok sokkal csábítóbbak.

A felmérések szerint az előfordulás nincs összefüggésben a család anyagi, kulturális vagy társadalmi helyzetével. Gyakoribb viszont ott, ahol idősek a szülők; vagy ahol az anya agorafóbiás, és maga sem szívesen hagyja el a lakást. A közhiedelemmel ellentétben egyke gyerekeknél nem gyakoribb, mint azoknál, akiknek van testvérük.

Ha közelebbről megvizsgáljuk a jelenséget, azt találjuk, hogy az egyes esetek hátterében más és más ok lehet.
Óvodásoknál és az elsős-másodikos kisiskolásoknál az ok rendszerint szeparációs szorongás, vagyis az anyától és a családtól való elválás miatti aggodalom. Ezekben az esetekben a gyermek valójában nem az intézményben tartózkodás ellen tiltakozik, hanem az anya távolléte ellen. Ezeket a gyerekeket az a nyomasztó fantázia gyötri, hogy szüleiket valami nagy baj érheti, amíg nincsenek együtt, pl. elrabolják őket vagy autóbalesetet szenvednek. Úgy érzik, a szülők csak addig vannak biztonságban, amíg folyamatosan szem előtt vannak. Emiatt nem is szívesen maradnak egyedül a szobájukban, nagyon aggodalmaskodók, különösen saját vagy szüleik betegségeivel, sérüléseivel kapcsolatban. Ahelyett, hogy a többi gyerekkel játszanának, a felnőttek után koslatnak a házban. Nehezen alszanak el, sokáig kell őket altatni, gyakran vannak rémálmaik. Túlzott mértékű, irreális félelmeik is lehetnek, pl. bizonyos állatoktól, szörnyektől, betörőktől.

A 10 éves kor után jelentkező iskolafóbiák esetében a kiváltó ok rendszerint már nem a szeparációs szorongás, hanem a kortársaktól, a kudarctól, a megaláztatástól vagy a nevetségessé válástól való félelem. Ezek a gyerekek, kételkednek saját képességeikben, félnek a megmérettetéstől, rettegnek attól, hogy mások előtt meg kell szólalniuk. Sajnos a gyermek félelme gyakran nem alaptalan: minden iskolában vannak rettegett tanárok, akiktől félni kell, mert megalázzák és nevetségessé teszik a gyerekeket. A legtöbb tanár persze nem ilyen, de ez sajnos nem mindig elég. Lehetnek rossz osztályközösségek vagy agresszív társak, akik pokollá teszik a gyengébb, félénkebb gyerekek iskolai életét. Mivel az iskolából huzamosabb ideig kimaradni nagyon nehéz, az iskolafóbiás gyerek minden tiltakozása ellenére elég hosszú ideig kényszerülhet arra, hogy naponta szembenézzen azokkal a helyzetekkel, amelyektől retteg. Ilyenkor pánikreakciók, szorongásrohamok léphetnek fel, melyeket a serdülők már inkább agresszív kitörésnek álcáznak. Emiatt ezeket a gyerekeket a pedagógusok rendszerint félreismerik, és a valóságtól gyökeresen eltérő jellemzéssel küldik őket pszichológushoz.

Az iskolafóbia gyógyításában nemcsak a szülők és a szakemberek, de a tanárok szerepe is nagyon fontos: a sikeres kezeléshez a család, az iskola és a pszichológus együttes munkája szükséges. A legfőbb cél az, hogy a gyerek minél hamarabb újra bemenjen az iskolába. Ha ez sikerül, a szorongás valamelyest máris enyhül. A szülőket persze nem mindig könnyű rávenni arra, hogy az iskolába járást ismét erőltessék; félnek a reggeli jelenetektől, az iskolát hibáztatják, hogy nem elég megértő, esetleg úgy érzik, a gyerek még túl beteg, az elválás kárt tesz benne. Azokban az esetekben, amikor a fóbia oka valójában a társaktól és a megaláztatástól való félelem, mindig át kell gondolni, hogy a gyerek a megfelelő osztályban, a megfelelő tanároktól tanul-e. Néha egy iskolaváltás, környezetváltozás is meghozza a kívánt javulást. Ha ez nem lehetséges vagy nem bizonyul elégségesnek, érdemes pszichológushoz fordulni.