Kényszerbetegség

A kényszeresség magyarázatai
A kényszeres cselekedeteket és gondolatokat egykor démoni megszállottságnak tartották és az első "terápiás" kísérlet az ördögűzés volt. A XX. században aztán jó néhány humánusabb, a különböző pszichológiai iskolák alapvetéseivel összhangban álló elmélet született a betegség magyarázatára. Noha ezek az elképzelések még mindig tartják magukat, és belőlük gyökereznek a sikeres pszichoterápiás módszerek, mára az agykutatás legújabb eredményeinek és a genetikai vizsgálatoknak megfelelően egyre többet tudunk e zavar biológiai hátteréről is. Azt tartják, hogy más pszichés zavarokhoz hasonlóan a kényszerbetegséget sem lehet egyetlen okra visszavezetni: genetikai sérülékenységgel, az agy kémiájának változásaival és pszichés/környezeti tényezőkkel egyaránt számolni kell.

Pszichológiai magyarázatok
A klasszikus pszichoanalitikus magyarázat szerint a kényszeresség a fejlődés egy korai szakaszának, az ú. n. anális fázisnak a kontroll kérdésével összefüggő tudattalan történéseit tükrözi. E megközelítésben a kényszeres cselekedetek és gondolatok a szülőkkel, elsősorban az anyával kapcsolatos ellenséges késztetések ellenőrzésére, megfékezésére szolgáló mechanizmusok.
Ma a szakemberek azt tartják, hogy bár a pszichoanalitikus elmélet nagymértékben hozzájárult a betegség megértéséhez, a gyakorlatban a pszichoanalitikus terápia nem bizonyult hatékonynak.

A tanuláselmélet elsősorban a kényszeres viselkedéssel foglalkozott. Magyarázata szerint az embereknél először véletlenszerűen jelennek meg a későbbi kényszeres viselkedés elemei. Ha szorongáskeltő helyzetben például valaki megmossa a kezét, mondd vagy megérint valamit, a szorongás elmúltával ez a véletlenszerűen végzett tevékenység összekapcsolódik a helyzet kedvező kimenetelével. Ismétlődő egybeesések esetén azt kezdi hinni, hogy a szorongató helyzetből ez húzta ki őt, és hamarosan a szóban forgó tevékenység válik a szorongáscsökkentés fő eszközévé. Bár a tanuláselméleti megközelítés nem képes a kényszerbetegséget átfogóan magyarázni (például nem ad választ arra, hogy miért válnak kényszeressé egyesek, mások pedig miért nem), a belőle kinőtt terápiás eljárás különösen eredményesnek bizonyult.

A kényszeresség kognitív megközelítése azt hangsúlyozza, hogy minden embernél előfordulnak a gondolatfolyamba akaratlanul betörő nem kívánatos, nyomakodó gondolatok (például hogy kárt tehet valakiben). A kényszeres zavart nem e késztetések és képzetek léte jelenti, hanem ezeknek a hibás értelmezése: az egyén felelősnek érzi magát és úgy hiszi cselekedete vagy valamilyen cselekedet elmulasztása valóban kárt okoz majd. A felelősség ilyetén értelmezése szorongásforrás, és közömbösítő viselkedéseket motivál: a kényszerbeteg viselkedésével megpróbálja helyrehozni, semlegesíteni elfogadhatatlan gondolatait és ehhez különböző technikákat alkalmaz, például 'helyes' gondolatokkal foglalkozik, minden lehetséges veszélyforrást ellenőriz, állandóan mossa a kezét, stb. Az ilyen stratégia átmeneti enyhülést hozhat, így megerősítést nyer, és mivel a szorongás csökkentésében 'sikeresnek' bizonyul, előbb-utóbb annyira gyakorivá válhat, hogy kényszergondolatként vagy kényszercselekedetként rögzül.

Biológiai megközelítés
Ma már nem csak a betegség pszichológiai tényezőket veszik számba: mint más pszichés problémák esetében, a kényszerbetegség biológiai okaival is egyre többet foglalkoznak a kutatók.

A kutatások szerint az agy elülső része (orbitofrontális kéreg) és a mélyebben fekvő agyi struktúrák közti kommunikáció problémái játszanak szerepet a kényszerbetegség létrejöttében. Ezek az agyi képletek a szerotonin nevű kémiai információhordozó anyagot (neurotranszmittert) használják, és a tudósok feltételezik, hogy az alacsony szerotonin szint is fontos tényezője a kényszerbetegségnek. Igazolja ezt az a tény is, hogy a szelektív szerotonin visszavételt gátló antidepresszív gyógyszerek (SSRI), melyek növelik az agyi szerotonin koncentrációját, hatékonyak az OCD kezelésében.

Valamennyi pszichiátriai zavar közül a kényszerbetegség köthető leginkább egyetlen neurotranszmitter rendszerhez, és ez annak az ígéretét hordozza, hogy előbb-utóbb rájönnek, milyen speciális agyi folyamatok okozzák a kényszerbetegséget, ez pedig hatékonyabb kezelési megoldásokat hozhat.

Öröklődés
A kényszerbetegségért felelős gént még nem találtak, de egyes modern genetikai kutatások arra engednek következtetni, hogy az öröklődés is szerepet játszhat kifejlődésében, azaz ha a szülő kényszerbeteg, akkor növekszik az esélye annak, hogy a gyereknél is e zavartól fog szenvedni. Úgy tűnik, a családok a 'kényszeres jelleget' hordozzák, nem a sajátos tüneteket, azaz lehetséges, hogy az anya tünete a kényszeres tisztogatás, gyereke viszont ellenőrzési rituálékkal él.

A kényszerbetegség lefolyása, következményei

A kényszerbetegség kisgyerekkortól felnőttkorig bármelyik életszakaszban megjelenhet, de jellemzően serdülő- vagy fiatal felnőttkorban kezdődik. Ugyanakkor az OCD-vel küszködő felnőttek (főleg a férfiak) úgy harmada arról számol be, hogy tünetei gyerekkorban kezdődtek, a betegséget viszont sajnos sokaknál nem ismerik időben fel. A kényszerbetegség aluldiagnosztizálásának több oka van. Egyrészt a betegek gyakran titkolják tüneteiket, vagy nem is tudják, hogy ezek betegséget jelentenek. Másrészt az ellátó rendszerben dolgozók sem ismerik eléggé a tüneteket, vagy nem értenek a megfelelő kezelési módszerekhez. Sokan egyszerűen hozzá sem jutnak a kezeléshez.

Szomorú, hogy így van, hiszen ha időben felismerik a betegséget és az ember célzott terápiában részesül (beleértve a megfelelő gyógyszereket), akkor sokkal könnyebb a kényszerbetegség okozta szenvedés csillapítása és megszűntetése, és csökken a szövődmények (például a depresszió), illetve a kapcsolati és munkahelyi problémák kialakulásának kockázata. Kezelés nélkül viszont a betegség krónikus lefolyású, noha a tünetek súlyossága ingadozik. Az életkor előrehaladtával változatosan alakul a betegség: egyes esetekben a tünetek enyhülnek, sőt megszűnnek, másoknál egyre súlyosbodnak, és akár kórházi kezelés is szükségessé válhat. Fáradtság, stressz hatására a tüntetek felerősödhetnek és gyakoribbá válhatnak. Epidemiológiai felmérések nyomán úgy tudjuk, hogy a lakosság 2-3%-a szenved kényszerbetegségtől, ez Magyarországon 2-300 000 embert jelent.