Családi problémák

Ha az egyén pszichés tünete mögött a családi viszonyokban, kommunikációban kialakult probléma áll, akkor célszerű családterapeutához fordulni.
A családterápiának számos irányzata van, közös bennük a rendszerszemléletű megközelítés: a családot tekinti a problémák keletkezésének és a terápiás beavatkozás egységének.
Legygyakrabban a problémák a családi életben bekövetkezett normatív változásokkal kapcsolatosak, az ún. családi életciklusokkal, melyek a következőek:

A családi életciklusban két ponton jönnek létre rendszerint krízisek:
1.) az egyik szakaszból a másikba átlépéskor, vagy
2.) a következő szakaszba való továbblépés elmaradásakor.
Ezekben az esetekben lehet megoldás a terápia.

Családterápiának nevezzük azokat a kezelési eljárásokat, amelyek elsődleges célja a család egészének kedvező irányú befolyásolása. A fenti tág megfogalmazás nagyon sok kezelési formát takar, változatos eszköztárral.

A családterápia 18 éves kor alatti betegek esetében gyakorlatilag elengedhetetlen. Segítséget nyújt a tünetek kialakulásában szerepet játszó családi diszfunkciók korrekciójában. A kezelés hatására megerősödhetnek a szülői és gyermeki alrendszerek, csökkenhet az erős ellenállás a változással szemben, a családtagok képessé válhatnak szembenézni konfliktusaikkal. A rendszerszemléletű családterápiás irányzatok felfogása szerint a tünethordozó családtag a teljes családrendszer számára valamilyen funkciót lát el, ezért "meggyógyítása" elképzelhetetlen a család rendszerszintű változása nélkül.

Mi állhat a család patológiás működésének hátterében?
A családi problémák hátterében tartósan fennálló rögzült kóros működés, hibás rendszerállapot, funkcionális hiány is állhat. A szülői modell hiánya, vagy a hibás szülői minták átvétele is destruktív hatású. A család belső működése, a különböző merev megoldási módok, az otthonról hozott szerepfelfogások, sztereotípiák, beállítódások, a családtagok szükségletbeli, érdek ellentétei, a különböző felfogások a család működését befolyásoló alapvető kérdésekben, mint gyermeknevelés, problémamegoldás, erkölcsi kérdések, mind konfliktusokhoz vezetnek.

Kommunikációs zavarok
A családokban előfordul, hogy hiányzik a megfelelő kommunikáció. Gyakori, hogy a problémák nem kerülnek felszínre, a családtagok nem beszélik meg egymással gondjaikat, aminek hatására a feszültségek halmozódnak. Vagy a kimondott szavak nem mindig érthető közlések, nem mindig fejezik ki az egyéni szándékot, hiányzik a nyílt megfogalmazás.
Gregory Bateson felfogása szerint a kommunikációnak jelentő és befolyásoló, azaz promotív aspektusa is van. A promotív szándék nem tudatos, nem célzott, mégis gyakran indirekt felszólítás, ami addig eredményes, amíg nem derül ki, hogy ezzel a másik manipulálni akar. A rejtett üzenetekre mindig érkezik válasz, ami szintén akarattalan, felfogása érzelmi szinten történik. A legtöbb kapcsolati diszfunkció hátterében a promotív jelzések felfogásának és kibocsátásának zavara áll. A családban a családtagok törekednek meghatározott kapcsolatformák kialakítására, szükségük van rá, hogy elfogadásukról, megértésükről visszajelzéseket kapjanak a család tagjaitól, hogy meghallgassák őket, és énképük megerősítéséhez is elengedhetetlen a pozitív visszajelentés. Ezek a törekvések különböző módon fejeződnek ki a promotív kommunikációban. A mindennapi kommunikációban állandóan kavargó rejtett üzenetek a család patológiás, vagy deviáns működésében egyaránt tükröződnek. Ezek felismerése fontos a segítő számára, mert a rejtett közlések fontosnak ítélt megnyilvánulásainak visszatükrözésével segíthet a családon belüli kapcsolatok pozitív irányú változásában.

Pszichoszomatikus zavarok
A kommunikációs problémákhoz szorosan kapcsolódnak a pszichoszomatikus zavarok, melyek tünetei illeszkednek a kommunikáció szabályaihoz, ezért kommunikációs magatartásnak tekinthetők. A pszichoszomatikus tünetképződés a család patológiás működésének egyik megnyilvánulási formája. A pszichoszomatikus betegségek kialakulásában a kutatók nagy jelentőséget tulajdonítanak az anya-gyerek kapcsolatnak. Annak zavarai, illetve hiánya egyaránt káros pszichológiai hatású. Az anyai ösztönök hiánya, ellentmondásos anyai magatartás hatására a fejlődés diszharmonikussá válik. Ezek az elméletek az anya személyiségéből fakadó negatív hatásokra teszik a hangsúlyt. Ugyanakkor egyes kutatások (Tichner és munkatársai 1960), amelyek kiterjedtek a családtagokra is kimutatták, hogy a családban lappangó feszültségek, rejtett konfliktusok következményeként a család ártó, patogén tényezővé válik.

Ahhoz, hogy megérthessük, miért alakulnak ki, és mi módon maradnak fenn, a család rendszerszemléletű felfogása szükséges. A családi rendszerben a családtagok kölcsönösen kapcsolódnak egymáshoz. Gyakori, hogy a tüneteket produkáló gyermek közvetítő funkciót tölt be a szülők között, a szülők egymás iránti igényei a tünetein át, fejeződnek ki. Az is gyakran fordul elő, hogy a családtagok nem saját magukról beszélnek, hanem a másik helyett mondják el annak érzéseit, gondolatait. A szerepek összekeverednek, kevés a személyek autonómiáját tiszteletben tartó tér. A nyílt üzeneteket az ellentétes metakommunikatív jelzések érvénytelenítik, az üzenetek kizárják egymást, amivel ellentmondásos választ eredményeznek. Ezekben a családokban jellemző, hogy félnek a konfrontálódástól, és kerülik a konfliktusokat. Kifelé harmonikus képet mutatnak, minden energiájuk erre megy el. Félnek kimondani, ha valamivel nem értenek egyet, kerülik a vitát a többiekkel. A betegség ilyenkor jó ok arra, hogy minden más problémát háttérbe szorítsanak, és csak a betegséggel foglalkozzanak. A tünet elrejti a feszültségeket, ugyanakkor megőrzi és erősíti a család egységét. A kommunikáció a családtagok között nem közvetlen, a konfliktusok, feszültségek nem fejeződnek ki nyíltan. A pszichoszomatikus tünet jelentését csak úgy érthetjük meg, ha figyelembe vesszük a beteg családtagokhoz fűződő viszonyrendszerét és ennek a rendszernek, a részeként tekintjük őt.

Devianciák
A különböző devianciák előfordulása a családban kihat a családi rendszer egészére, minden családtag személyiségét, viszonyait a családtagokkal, a családi szerepeknek való megfelelést és az életminőséget is befolyásolja. A közvetlen társadalmi környezet az előző generáció felhalmozott anyagi és kulturális javai határozzák meg a család társadalomban elfoglalt helyét. A családnak különleges szerepe van a társadalmi viszonyok újratermelésében, hiszen generációkon keresztül örökíti át értékeit, normáit, viselkedési szabályit, ami szerint mindennapjait éli.

A fiatalkori devianciák kialakulására a családi állapot hatása jelentős, a rendezett családi élet, a család iránt érzett szeretet visszatartó hatású. A kriminológiai kutatások szerint a bűnelkövetők között nagy számban találhatók a társadalom perifériáján élők. Alkoholprobléma is gyakran fordul elő a szociális ellátásra szoruló deprivált családok életében, ahol fokozottan vannak kitéve frusztrációnak, feszültségeknek, és az alkoholt a stressz enyhítésére használják. Sok esetben azok az emberek válnak alkoholistává, akiknek a környezetében voltak mértéktelen ivók. A drogfogyasztás a hátrányos társadalmi helyzetű fiataloknál a legmagasabb arányú, de összefüggés mutatható ki a család összetételével, a családtagok közötti kapcsolat minőségével és a családban előforduló devianciákkal. Az öngyilkosság hátterében kimutathatók a család súlyos működési zavarai, mint például a szükséges változás elfogadásának képtelensége, szerepkonfliktusok, kudarcok, fixációk, családi depresszió, egyoldalú kapcsolatok a családban, krízismegoldási stratégiák hiánya.

A kutatások megerősítik, hogy a devianciák fiatalkori kialakulását erősen visszaszoríthatja az ép családi szerkezet és a szülőkhöz való pozitív viszonyulás. Bármely deviancia megjelenése, jelzés értékű, a család szerkezeti, vagy működési zavaráról, és újabb hibás mechanizmusokat generál.

Krízisek
Amikor a rendelkezésre álló családi minták nem elégségesek a váratlan események megoldására, a családi egyensúlyt fenntartó erők kimerülnek, már az egészséget is veszélyeztető feszültség alá kerül a család, vagyis a krízisállapot alakul ki. A krízis legelterjedtebb meghatározása Caplantól származik, ennek értelmében krízisállapoton olyan helyzetet értünk, illetve akkor jön létre, ha:

„1, a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető – sokszor váratlan, elsősorban külső – körülményekkel szembenézni,
2, ezek fenyegető közelsége mindennél fontosabbá válik számára,
3, e helyzeteket szokásos problémamegoldó eszközeivel, energiáival sem elkerülni, sem megoldani nem tudja.”

Erikson nyomán általában fejlődési és esetleges krízisekről beszélhetünk. A fejlődési krízisek olyan törvényszerűen jelentkező lényeges változások, melyek az élet más szakaszaihoz képest gyorsabban jelennek meg, és viszonylag hosszabb időszakok. Tipikus példája a serdülőkori válság. Az esetleges krízisek egy adott időpontban, hirtelen, valamilyen sajátos életesemény hatására alakulnak ki. A válsághelyzet törvényszerű velejárója az addigi viszonylagos egyensúlyi állapot felborulása, melynek helyreállításában az addigi problémamegoldó stratégiák csődöt mondanak. Valami újra van szükség, valami olyan lehetőségre, ami addig háttérbe szorult. Sokaknak sikerül önmaguknak megtalálni a megoldást, sikerül egyedül „döntést” hozni (krízis = döntés).

Vannak azonban olyan esetek, amikor segítségre van szükség. Ilyenkor, pl. a krízisintervenció életmentő lehet. Nagyon fontos tudni, hogy a krízisben elvész a jövőkép, aminek azért van nagy jelentősége, mert ugyan múltunktól, a múltban megélt traumáktól nem függetlenül, de cselekedeteinket a jövőről alkotott tudatos, vagy tudattalan elképzeléseink motiválják, irányítják. Azt is nagyon fontos tudni, hogy a krízis az egyén szempontjából veszélyhelyzet, a személyiség egyensúlyának felbomlásához, önpusztításhoz vezethet. A válságban lévő ember elveszíti érett, felnőtt viselkedését korábbi érzés- és gondolatvilágba csúszik vissza, korábbi viselkedésmódokat alkalmaz. Ugyan a krízis veszélyes lehet, megbetegíthet, de sikeres megoldása olyan készségek, képességek, kialakulásához segíthet hozzá, melyek a jövőben előforduló krízisek megoldásában, döntések meghozatalában segíthetnek, lehetővé téve az egyén, a család számára a fejlődést, növekedést, erősödést.

Családi életciklusok
Az, hogy mi a helyes, vagy elfogadhatatlan viselkedés egy családban, a családi élet egyes szakaszaiban, a társadalmi normák, szociális és kulturális elvárások szabják meg. A család fokozatosan fejlődik, miközben állandó változási folyamatokon megy keresztül. A folyamat fontosabb állomásait Haley családi életciklusoknak nevezte el. Miközben a család, újra meg újra átalakul, új viselkedési módokat, új szabályokat alakít ki, tagjai számára fenntartja a folyamatosságot. A legtöbb társadalomban ceremóniák, rituálék jelzik az életciklus-változásokat, aminek azért van nagy jelentősége, mert minden családtag részt vesz benne, így a változás megfogalmazása, az új határok kijelölése egyszerre minden érintett előtt megtörténik. Ezek elmaradása nehézségeket okozhat a későbbiekben, (pl. a válás ceremóniájának elmaradása). Az életciklus változások során jelentkező feszültségek természetes velejárói a változásnak, és az átmeneti krízisek is elkerülhetetlenek. A különböző változások hatására új családi mintázat jön létre, új egyensúly kialakítása szükséges. Hogy e közben a család milyen nehézségekkel találja magát szemben, függ az addigi élettapasztalatuktól, vagy éppen a tapasztalat hiányától, de nem hagyhatók figyelmen kívül az elvárások, attitűdök, múltból származó tabuk sem.

Megállapíthatjuk tehát, hogy minden családi rendszer folyamatosan saját egyensúlyi állapotának megtartására törekszik. Ennek az egyensúlyteremtésnek vannak biológiailag, pszichológiailag és társadalmilag meghatározható szintjei. Ezek a szintek oda-vissza kölcsönösen hatnak egymásra, és bármely szinten keletkezik probléma, az kihat a többi szintre is, illetve annak működésére.

A családok legtöbbje megbirkózik az élet nehézségeivel, mert a belső és külső/anyagi erőforrások természetes támaszként a rendelkezésére állnak. Ezen a természetes támaszrendszeren belül, fontos kérdés, hogy melyek a jól működő család jellemzői. Egy család működése akkor tekinthető egészségesnek, ha értékrendjük világos, ha minden változás lassan, rugalmasan, folyamatosan zajlik, és ezek bejósolhatóak a családtagok számára, nincs káosz. A stresszt megfelelő módon kezelik, nincs bűnbakképzés, a családtagok kimutatják érzéseiket, indulataikat, beszélnek róluk, és ezeket normálisnak, önmagukhoz tartozónak érzik. Vannak családi rituálék, támogatják egymást érzelmileg, kiállnak egymásért, bíztatják egymást, képesek lemondani valamiről a másikért, megtanulják tisztelni saját magukat és egymást. Kiadhatják magukat egymásnak, mert bizalom van köztük, a felelősséget megosztják, mindenkinek van feladata. Mindenkinek a véleménye fontos, egyértelmű a kommunikáció a családtagok között. Egy család egészséges működése nemcsak kizárólag a családtagok lelki működésétől függ, hanem a családot körülvevő társadalmi környezettől is. Ebben a környezetben, napjainkban az értékválság, a kultúra gyors átalakulása, a tekintélyelvűség csökkenése figyelhető meg.

Amikor természetes támaszok valami miatt egyáltalán nincsenek, vagy valamitől összeomlanak, az emberek nem képesek az élet kihívásaival szembenézni, akkor van szükségük valamilyen nem természetes támaszra, valamilyen szakmai segítségre.