Önismeret, pszichoterápia, és meditáció

„A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést,
és nem az, aki látja a tengert.”
(Weöres Sándor)

Manapság divatos fogalmak, dobálózunk velük: önismeretet fejlesztünk, gyorstalpalókon tanulunk meditálni, dúskálhatunk az ismeretterjesztő szakirodalmak tömegében, melyek különböző utakat, ösvényeket ajánlanak számunkra. Bevallom, én gyakran megriadok ettől a sokféleségtől, hogyan döntsek? Irányzatok, kultúrák tanácsait kaphatjuk, de mindezt hogyan tudjuk beilleszteni mindennapjaink gyakorlatába?

Rohanó világunkban, - no ez is szinte már közhelyszerű megállapítás -, szinte nincsen tíz percünk naponta arra, hogy önmagunkra figyeljünk, átgondoljuk a napi történéseket, feldolgozzuk azokat. Önmagunk mélyebb megismerése manapság igen nehéz, önismereti csoportokba járunk, hogy útmutatásra leljünk, mert mintha elvesztettük volna a fonalat. Egyre nagyobb az igényünk arra, hogy olyan technikákkal, módszerekkel ismerkedjünk meg, melyek segítenek az életvezetésben, a stresszel, szorongásokkal szembeni megküzdésben, kiegyensúlyozottabb életre vágyunk.

A nyugati kultúra férfias, teljesítmény centrikus világnézete, gondolkodása szerint a helyes technikával minden kézben tartható, így például a meditációt is szinte úgy importáltuk, mint bármely más technikát. A meditációs módszert tanító, átadó guruk alkalmazkodtak is, ehhez a Keleten idegen szemlélethez, így a meditációs iskolák a nyugat számára is érthetőbbé váltak, bár nyilvánvaló, hogy nem csak egy technikáról van itt szó: a gyakorlatban a meditáció automatikusan kihat az életszemléletre, hosszú távon megkövetel egyfajta filozófiát.
A buddhista meditáció célkitűzése, hogy megismerjük saját mentális folyamatainkat, ezen keresztül a személyiség alakítása, az önismeret elmélyülése valósul meg. Nem csoda, hogy a pszichológia is felfigyelt erre a módszerre és filozófiára, mely mára már a pszichoterápiák hatékony kiegészítője lett, illetve az önismereti munka elismert segítője. Számos tanulmány készült az 1970-es évektől, melyek a relaxációs és meditációs eljárások pozitív hasznát bizonyították: a gyakorlott meditálók például lényegesen kevésbé szorongóak, kevesebb a pszichoszomatikus panaszuk, függetlenebbek a helyzeti hangulatoktól, spontánabbak, önelfogadóbbak, empatikusabbak és kevésbé félnek a haláltól.

Hogyan történik mindez? A meditációban az állandó belső megfigyelés által egyre mélyebb lelki jelenségek és funkciók tudatosulnak. Ez az önmegismerés ösvénye, melynek célja a mentális folyamatok, gondolatok egyre finomabb észlelése és a jelen pillanatra való fókuszálás. Kezdetben ez igen erős kitartást és erőfeszítést igényelhet a gyakorlótól, de a fejlődési folyamat során könnyebbé válik számára a hosszú távú meditatív tudat megőrzése egyéb tevékenységei közben is. Ez azt jelenti, hogy tudatosabban és indulatoktól mentesen éli meg a napi eseményeket, megváltozik a saját magáról és a világról eddig szerzett tudása, tapasztalatai.

Persze, a fent leírtak nem minden meditációs iskolára érvényesek, - a cél ugyan az, csak az út más, pl. az önmegfigyelés, megismerés helyett koncentrációs technikákat alkalmaznak -, és nem minden pszichoterápiás módszer használja a relaxációt, meditációt, mégis az eredmény az önismeret elmélyülése, önmagunk megismerése lesz. Ez egy út a sok közül, melyről dióhéjban írtam, s melyet megismertem. Úgy gondolom, az önismereti módszerek nem versengenek egymással, inkább kiegészítik egymást, s hogy melyiket válasszuk, ha az internet eláraszt bennünket jobbnál jobb ajánlatokkal?  Nézzünk egy kicsit befelé, csöndesítsük el gondolatainkat, hogy benső világunkban leljük meg a választ, ne a hangzatos ígéretek után vetődjünk…

2009-09-13

Török Emese
Pszichológus

Felhasznált irodalom:
Goleman, D. (2008): A meditáció ősi művészete ; Nyitott Könyvműhely, Bp.
Schmelowszky, Á.(2004): Buddhista meditáció és pszichoanalízis: lényegesebb szempontok, in: Pszichoterápia 13.évf./2.
Dahlke, R.(2003): Belső utazás; Bp. Bioenergetic Kft.