A testvérféltékenység

A testvérféltékenység teljesen természetes jelenség, a szülőknek mégis rengeteg problémát okoz.
Testvér születésekor gyakori, hogy az addigi fejlődés folyamata egy kicsit leáll, vagy éppenséggel visszaesik. Előfordulhat, hogy az addigra már szobatiszta gyermek újra bepisil. Ez egyértelmű jelzés arra, hogy ő is kisbaba akar lenni. Ettől nem kel megijedni. Meg kell engedni neki, hagy legyen újra "pólyás". Ez az állapot nem tart sokáig.

Ahhoz, hogy segíteni tudjuk a testvérkapcsolatot, alapvető fontosságú, hogy megértsük és elfogadjuk gyermekeink agresszív kitöréseit is. Ha egy mód van rá, ne ijedjünk meg tőle, ne dramatizáljuk túl. Értsük meg, de persze ne engedjük meg, hogy dühében az egyik gyerek bántsa a másikat. A szülő feladata, hogy megtanítsa a gyermekeket az érzéseivel bánni. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy mi magunk is helyesen bánjuk érzelmeinkkel.

Gyakori, hogy az elsőszülött gyermek sokszor már a testvér megszületése előtt agresszívebb, dacosabb lesz, mert úgy érzi, hogy "kezdi elveszíteni szülei szeretetét", hiszen a kisbaba még ki sem bújt az anyu pocakjából, mégis mindenki állandóan róla beszél. A nagyobb gyerek kikerül az érdeklődés középpontjából. A gyermeken tehát eluralkodik a félelem, hogy ővele már senki nem törődik, őt már talán nem is szeretik, és emiatt dühös lesz a kistestvérre, a szülőkre, az egész világra, ezért hisztizik, szófogadatlan, üt-vág, tombol.
A testvérféltékenység komplex jelenség. Átalakítja a testet és a lelket. Addig nem ismert, erős, sokszor félelmet keltő érzelmek keletkeznek.
A féltékeny gyerek teste megfeszül, keze ökölbe szorul, arcvonása, tekintete elszánttá válik, dühöt sugároz. Közben gyakran könnyes a szeme és sóvárog a szeretetre, a figyelemre.

Mit tehetünk a testvérféltékenység ellen?

- Próbáljuk átérezni a gyermek helyzetét, és igyekezzünk megkönnyíteni számára a kistestvér elfogadását azáltal, hogy nem állandóan az érkező kis jövevényről beszélünk.
Ha megszületik a baba, akkor úgyis mindent megbeszélünk majd a nagyobbal, de azt is mindenképpen szeretettel, türelemmel, és segítségkérően, hogy érezze, partnerek vagyunk, sőt nagyon büszkék vagyunk rá, hogy majd bizonyos dolgokban segíteni is tud nekünk.

- Járjunk a nagyobb kedvében legalább addig, míg meg nem érkezik a pici, hiszen utána úgyis sok mindenről le kell mondania. Szervezzünk olyan programokat, amelyek őt érdeklik, és amelyekre a kistesóval még jó ideig nem jutnánk el.

- Készítsük föl arra, hogy néhány napig anya bent lesz a kórházban, és addig apa vagy a nagyszülők lesznek vele, de ha már anya és a kicsi hazajönnek, akkor újra együtt lesz a család. Beszéljünk arról is, hogy miért kell a kórházba menni, sőt esti mese gyanánt is mondhatunk hasonló témájú történetet a szülés előtti időszakban. A történet lényege azonban az legyen, hogy az anyukának nagyon hiányzott a nagyobbik gyermeke odabent a kórházban is, és rendkívül boldog volt, amikor újra együtt lehettek!

- A kistestvér megszületése után ügyeljünk arra, hogy a nagyot soha ne tiltsuk ki a szobából, ne ripakodjunk rá, ha valamivel hangoskodik, hanem szeretettel, kedvesen beszéljük meg vele, hogy az adott viselkedés miért okoz gondot. Amíg a picurit szoptatjuk, addig ő is ott lehet, együtt verset mondhatunk, énekelhetünk, ill. anya másik oldalához ő is odabújhat. Így nem érzi magát kirekesztettnek, elhanyagoltnak. Feladatot is kaphat, például mindig ő hozhatja oda a textilpelust a büfiztetéshez.

- Ha rokonok/ismerősök érkeznek babalátogatóba, akkor a nagyobbik gyermeknek is hozhatnak ajándékba valami apróságot, hozzá menjenek oda, őt csodálják meg először, vagy hallgassák meg milyen új verset tanult az óvodában, stb., mert ez a kicsinek semmilyen problémát nem okoz, ám nagymértékben hozzájárul a nagy lelki békéjéhez.

- Az első időszakban a kisbaba még sokat alszik, így jut idő arra, hogy a nagyobbal is nyugodt körülmények között játszhassunk. Nagyon fontos, ne hanyagoljuk el!

- A régi megszokott szertartásokat tartsuk meg! Például, ha eddig minden este az anyu mesélt, akkor ennek ezután is így kell lennie.

- Fokozzuk a testi kontaktust igénylő játékokat!

- Ne lepődjünk meg, ha a nagyobb is újra bepisil, bekakil, esetleg hisztisebb lesz. Az új változások gyakran eredményezik, hogy a gyermek egy átmeneti ideig visszaesik egy korábban már elhagyott fejlődési szintre. Ilyenkor el kell fogadni őt így is, legyünk türelmesek és megértőek, a szidás csak ront a helyzeten.

- Gyakran előfordul, hogy a testvérféltékenységnek a 8-10. hónapig semmi jelét nem tapasztaljuk. Ekkor azonban a kistesó is elkezd közlekedni a lakásban, egyre aktívabb, rengeteg törődést, odafigyelést igényel már csak azért is, mert ha két percig nem nézünk rá, akkor szétszedi a lakást. A nagyobbik gyermek esetleg csak ekkor kezdi "betolakodónak, idegesítőnek" érezni a kicsit, aki folyton láb alatt van, szétrombolja az építményeit, széttépi, összefirkálja a rajzait, könyveit, stb. Természetes, dühös, és olykor látni sem akarja a kis rombolót.

- Ha a nagyobb megüti a kicsit, az természetesen nem elfogadható módja a nemtetszés kifejezésének. Fontos, hogy azt lássa a gyermek, hogy a düh és harag is elfogadható emberi érzelmek, de kiélésüknek egyéb módja is létezik, mint a másoknak való fájdalom okozása. (Pl. ha valaki dühös, akkor vonuljon félre, és várja meg, míg lehiggad, és tud szépen, nyugodtan együtt lenni a többiekkel.)

- Ne mindig a nagyobbat szidjuk le! A kicsik ugyanis hamar rájönnek, hogy ha ők sírnak, akkor az anyu azonnal ugrik, és máris a nagyobbat szidja. Érdemes előbb megkérdezni, hogy mi is történt valójában. A nagyobbik gyerek ugyanis gyakran kerülhet az ártatlanul megbüntetett gyermek helyzetébe, ami nagymértékben rontja a kettőnk közti érzelmi kapcsolatot.