dr.Tatár Erika

dr.Tatár Erika

dr.Tatár Erika pszichológus, jogász

Online foglalás IX. kerület

dr. Tatár Erika vagyok, okleveles pszichológus és jogász.

Segítő munkám során eddig többnyire gyermekotthonban élő gyermekekkel, fiatalokkal, valamint bűncselekmények áldozataival foglalkoztam. A konzultációk alkalmával rendszerszemléletben dolgozom, szoros szupervízió mellett. Hiszem, hogy a rendszerekben, melyekben élünk (iskola, család, munkahely) mindenki hatással van a többiekre, így nem az események okait, hanem sokkal inkább az összefüggéseket keresem.

Az egyéni konzultáció alkalmával átbeszéljük, hogy a kliens milyen céllal érkezett, majd együtt kialakítjuk, hogy a közös munka során hogyan juthatunk el az egyén problémájának megoldásához, és a probléma mögött meghúzódó belső konfliktus feloldásához.

Munkám során elsősorban azoknak a gyermekeknek (serdülőknek) és fiatal felnőtteknek a jelentkezését várom, akik az alábbi problémákra szeretnének segítséget kapni:

Felnőttek esetében:

- Életvezetéssel kapcsolatos problémák, elakadások

- Stressz

- Pályaválasztási, pályakezdési, vagy módosítási kérdések

- Önértékelési problémák

- Párkapcsolati problémák

- Kommunikációs nehézségek

- Beilleszkedési nehézségek

- Leválás, függetlenedés

 

Gyermekek esetében:

- viselkedési problémák

- társas kapcsolati problémák

- testvérféltékenység

- teljesítménnyel, tanulással kapcsolatos elakadások

- Serdülőkori identitáskeresés, bizonytalanság

 

Pszichológusként abban szeretnék segítséget nyújtani, hogy a hozzám forduló kliensek a problémáikra, új alternatívákat és megoldási módokat találjanak, lássák meg a személyükben és a környezetükben rejlő erőforrásokat, hogy a jövőben hasonló helyzetbe kerülve önállóan is képesek legyenek problémáik megoldására.