Lakner Flóra Elza Pécs

Lakner Flóra Elza Pécs

Lakner Flóra Elza Pécs felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, képzésben lévő családterapeuta, pszichoterapeuta, mediátor

Online foglalás Pécs

Lakner Flóra Elza vagyok, felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, pszichoterapeuta, képzésben lévő családterapeuta, mediátor. 2012 óta dolgozom pszichológusként.

Az emberi pszichét, a lélek rejtelmeit, működésünk, érzéseink csodaszép forgatagát magam is érdeklődve, csodálva fürkészem. Ez az érdeklődés sokunkban megvan.

Meglátásom szerint minden ember egy csodálatos, egyedi, megismételhetetlen gyöngyszeme a világnak. Éppen ez az egyediség az egyik közös vonásunk, valamint az, hogy életünk „keresztjét” olykor nehezebbnek érezzük, mint máskor. Életünk történései többször megmásíthatatlanok, de következményeik súlyosságára lehet befolyásunk. Ne becsüljük alá saját hatásunkat életünk alakulására!

Munkám alapja a holisztikus szemlélet. Az emberi test, lélek és elme megfelelő összhangja adja azt az "egész"séget, mely a létezésünk, földi életünk zavartalan működésének alapját képezi.

Manapság már nem az a kérdés, hogy éreztük-e már, hogy nem vagyunk "egész"ek, sokkal inkább az, hogy éreztük-e valaha magunkat "egész"nek. Akár igen, akár nem, mindannyiunk számára vonzó az "egész"-ség állapota. Hogy miért? Mert ugyanolyan kompatibilis az emberi természettel, mint az ellenkezője. Ne rémüljünk meg az "egész"ség azon tulajdonságától, hogy nem kapjuk készen, hanem megteremtésében és karbantartásában is főszerepünk van. Ha vállaljuk ezt a szerepet, akkor képesek leszünk minden szükséges energiát mozgósítani célunk elérésének érdekében.

Forduljon hozzám bizalommal, ha úgy érzi, szeretne szakszerű segítséget kérni és bizalmas légkörben foglalkozni problémájával a sikeres megoldás érdekében!

Amivel hozzám fordulhat:

- Életvezetési nehézségek

- Hangulatzavarok

- Szorongásos zavarok (pánik, fóbia, kényszer)

- Gyászfeldolgozás

- Krízishelyzet

- Daganatos megbetegedések során jelentkező pszichés problémák

- Párkapcsolati nehézségek, válás.

- Családi konfliktusok

 

Munkatapasztalat:

- 2012-2016: Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ - Pszichológus

- 2013: Nyíracsádi Görögkatolikus Egyházközség - Pszichológus

- 2016-2017: Gróf Tisza István Kórház Berettyóújfalu, Pszichiátriai osztály - Pszichológus

- 2017- :2018 Szent Margit Kórház, Onkológiai osztály - Pszichológus

- 2017-2018: Pszichológusi magánrendelés: Egyéni terápiák vezetése

- 2018 febr-jún. : KRE-BTK Pszichológiai intézet, Oktató

- 2019 január-: PTE-ÁOK Laboratóriumi Medicina -  Ügyvivő szakértő, kutatási asszisztens

- 2021 december-: Hargita Pszichológiai Központ, Pécs: Pszichológusi magánrendelés

 

Keressen bizalommal!